Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is ismert. Az egyik Európa legnagyobb termetű ragadozójára, a barnamedvére hivatkozik, és azt állítja, hogy ezen a napon a téli álmot alvó medve felébred, kitekint a barlangja bejáratán, hogy megnézze, milyen az idő. Ha derült az ég és szépen süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegy és folytatja az alvást. Tudja (érzi?), hogy még nincs vége a télnek, mert havas förgetegek, csikorgó hidegek lehetnek. Ha viszont hideg, téli időt talál, kinn marad, mert érzi, hogy hamarosan vége a télnek, rövidesen megenyhül az idő.
Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.
Gyertyaszentelő boldogasszony
Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világosságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomban.
A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Mars anyjának tiszteletére, minden ötödik esztendőben nagy ünnepséget rendeztek, a lupercaliát. A Plútótól, a sötétség istenétől elrabolt gabonaistennő, Ceres keresésére indultak a gyertyás-fáklyás körmenettel. A keresztyén egyház azután gyertyaszentelő ünneppé szelídítette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A katolikus naptárban február második napja a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, melyet 494-ben Gelasius pápa vezetett be azért, mert Szűz Mária Jézus születése utáni negyvenedik napon ment a főtemplomba, hogy tisztulását égő gyertya mellett ülje meg. Ma is Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelik a gyertyát. Ezen a napon a hívek a megszentelt gyertyákkal körmenetet tartanak. A szentelt gyertyának fontos szerepe van a néphitben. Szalaggal átkötve mindig falra, két szentkép közé helyezték. Később a sublótfiókba tették. Ezzel a gyertyával világítottak mennydörgés, villámlás idején, hogy elűzzék a vihart. Szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy megszabaduljon a gonosz lélek hatalmától. A hiedelem szerint ha ezen a napon a templomba is besüt a nap, s a miséző pap meglátja az árnyékát az oltárnál, a tél hosszú lesz. A népi jóslat azt mondja: "Ha fénylik gyertyaszentelő, a szűrödet vedd elő." Vagy: "Ha február hóban bundádat leteszed, húsvétkor bizonnyal ismét fölveszed".
Kevés olyan, hosszútávú népi megfigyelés van, amely sok országban megtalálható. Az egyik ilyen február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődik:
Egy régi angol dal szerint:
|
„Gyertyaszentelő, ha fénylő, |
A németek feltehetően ezt a szokást a római légiók közvetítésével, az északi hódítás során ismerték meg, majd átvették és arra a következtetésre jutottak, hogy ha a nap kisüt Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, akkor egy bizonyos állat, a sündisznó meglátná az árnyékát, s ebből még hat hét rossz időt jósoltak, amit Második Tél-nek is neveztek.
Számos országban úgy tartják, hogy február másodikán előjönnek az állatok, hogy megállapítsák, milyen idő van.
Amíg Magyarországon a barnamedve árnyékát figyelik, addig az Egyesült Államokban az úgynevezett Mormota nap nagyon népszerű hagyomány.
|
„Ha a mormota meglátja az árnyékát, |
A mormotához kötődő előrejelzés pontossága alacsony. Egy elemzés szerint a télre vonatkozó előrejelzések csak 39 %-ban viszonyulnak helyesnek.
A medvével kapcsolatban más népcsoportoknak is vannak hiedelmeik: a finnugor népek például medveünnepet tartanak, nagy mulatsággal, és a medvét szent állatként tisztelik.
Kevésbé közismert tény, hogy a gyertyaszentelő napjához fűződő medvejóslat eredetileg szintén Pál napjához kapcsolódott. „Ha Pál-fordulókor a medve kijön téli menedékéből - állították Baranyában a múlt század közepén is - és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszasomfordál, mert annyi hideg nap lesz a kitavaszodásig, mint amennyi az esztendőből már elmúlt.” A délvidéken a régi öregek így fohászkodtak jórafordító Pálhoz: Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen. Mert akkor, a tapasztalások szerint, akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait. A népi jövendölés szerint legalább ennyire fontos szerep tulajdonítható a pacsirtának is: „Ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni” - mondják. Egy másik mondás szerint „ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni”. Elhúzódó télre utal a következő a mondásunk is: „Hogyha fénylik gyertyaszentelő, az iziket is vedd elő”. (Izik: a hulladék takarmányból megmaradt szálak, valamint a kukoricaszár maradványok elnevezése.) A mondás jelentése arra utal, hogy a tüzeléshez még szükség lehet a hulladék takarmányra is.
Bölcsebben fogták fel a gyertyaszentelői jövendölést a bácsszőlősi szőlősgazdák, akik a farsangnak is hódolva így biztatták egymást e jeles napon:
„Itt a gyertyaszentelő, a pincekulcsot vedd elő.
Ha fénylik, ha nem; nem bánom, majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide, bort az asztalra ízibe.”
A “Láthatatlan kórokozó” játék
