Tengerecki Portál

Az óriáspandából és több veszélyeztetett fajból mára olyan kevés él a Földön, hogy gyakorlatilag mesterségesen

tartjuk életben őket. Felmerült, hogy fájó szívvel, de váljunk meg tőlük, máshol jobb helyen lenne a rájuk költött pénz.

Egy felmérésben a megkérdezett tudósok 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem lehet a világon minden veszélyeztetett fajt megmenteni, ezért némelyeket veszni kell hagynunk, hogy helyettük mások megmentésére lehessen több pénzt és energiát áldozni – olvasható az Origo cikkében. Vannak ugyanis olyanok, amelyek kipusztulását már nem lehet megakadályozni, míg más, ökológiailag esetleg sokkal fontosabb fajokat még vissza lehetne húzni a szakadék széléről.

Magyarul: minden faj eltűnése hatalmas veszteség, de míg például a panda kihalása ökológiai szempontból teljesen észrevétlen maradna, addig mondjuk néhány tengeri gerinctelen eltűnése az egész egyensúlyi rendszert felborítaná.

Ezért nem mindegy, mit helyezünk előtérbe. 

Nem elég, hogy aranyos. Fotó: Susan A. Mainka / WWF Cannon

Az élőhelyet védjük

Mielőtt újragondolnánk a fogalmakat, tisztázzuk, miről is van szó. A természetvédelem szempontjából léteznek az

ökológiai rendszerek számára kulcsfajok, és az élőhelyükre már elhanyagolható hatással bíró, de a

természetvédelmi tevékenységet reperezentáló, úgynevezett zászlóshajófajok.

Lehet azt mondani, hogy ez utóbbiakat már „mesterségesen tartjuk életben”, vagy hogy ökológiai értelemben akár

kihaltnak is tekinthetjük őket, mert alacsony számuk miatt nincs hatásuk az élőhelyükre. Az igazság azonban az,

hogy a természetvédelem ma már az élőhelyek komplex védelméről szól – mondta el az FN24-nek Figeczky Gábor,

a WWF Magyarország (www.wwf.hu ) igazgatója.

Lehet élni nélkülük?

Kulcsfajnak nevezzük azt az állatot vagy növényt, amely különösen fontos szerepet játszik egy-egy ökológiai

rendszer életében. Például azzal, hogy alapvető táplálékforrásnak számít. Ezzel a névvel illethetjük azokat a fajokat

is, amelyeknek létszámukhoz képest aránytalanul nagy a hatásuk adott élőhelyre. Ragadozóként például a préda

populációinak szinten tartásával. Tengernyi kulcsfaj közül talán ismertebb a tengeri vidra, a kanadai hód vagy az

édesvízi gyöngykagyló.

A zászlóshajófajt nehéz egyszerűbben és közérthetőbben leírni, mint hogy ők a „cuki állatok”. Azok, amelyeket

előtérbe tolva az emberek figyelmét fel lehet kelteni a természetvédelem iránt. A teljesség igénye nélkül ilyen a

jegesmedve, a tigris, a panda, a bálna, a gorilla vagy az orangután.

A csúcson kevesen vannak

Az orangutánt például csak úgy lehet megmenteni, ha biztosítjuk élőhelyének teljes sértetlenségét, vagyis magát az

esőerdőt annak bonyolult ökoszisztémájával és hatalmas fajgazdagságával együtt. Ugyanígy, ha a bálnák védelmét

tűzzük a zászlóra, a munka ott kezdődik, hogy biztosítjuk a krill és a zooplankton más „összetevőinek”

fennmaradását. Rendszereket igyekszünk megvédeni és működőképes állapotban tartani akkor is, ha egyes

„szerethető” fajokat használunk figyelemfelkeltés gyanánt.

A szarvasoknak vélhetően még egy is sok belőle. Fotó: Frédy Mercay / WWF

De mindezt meg is fordíthatjuk: vannak olyan zászlóshajófajok, amelyek egyben kulcsszerepet töltenek be

élőhelyükön, mint a tigris. Csúcsragadozóról van szó, egyedszáma amúgy sem túl magas, a mára fennmaradt 4-5000

példány túlélésén azonban nagyon sok múlik: ők tartják fenn az erdő egyensúlyát.

Nézzük ezt egy hazai példán. Nálunk a tigris szerepét a farkas, a medve, a hiúz töltötte be, amíg el nem űztük, ki nem

lőttük őket. Csúcsragadozó hiányában annyira elszaporodtak a növényevők, hogy az erdő természetes megújulása

szinte lehetetlen: a vaddisznó, a szarvas, az őz vagy a nyúl még ifjonc korukban elpusztítja a fákat. Ezért lehet

egyáltalán létjogosultsága az úgynevezett vágásos erdőgazdálkodásnak, amikor nagy területről kivágnak minden fát,

majd újraültetik és a területet elkerítik egészen addig, amíg a csemeték eléggé meg nem erősödnek.

Mára elképesztő mennyiségű, összesen mintegy 40 ezer kilométernyi drótháló óvja a facsemetéket a vadkártól. Ilyen

viszonyok között viszont nem alakulhat ki az egészséges, megújulni képes erdei ökoszisztéma, vagyis

csúcsragadozó nélkül a legmagasabb szintű életközösségről, az erdőről is csak fenntartásokkal beszélhetünk.

Lelkiismereti kérdés, hogy hagyjuk-e kiveszni. Fotó: Fotó: Martin Harvey / WWF Cannon

A természetvédelem „nagykövetei”

Figeczky Gábor ugyanakkor hozzáteszi, hogy a kulcsfajok sincsenek „bebetonozva”. Csakis addig beszélhetünk

róluk ilyen értelemben, amíg eleget tesznek ökológiai funkciójuknak. A tigris ma még ilyen, ezért szakmailag is nagy

hiba lenne, ha nem tennénk meg mindent fennmaradásáért. Az óriáspandának viszont alacsony egyedszáma miatt

valóban minimálisra csökkent a hatása az élőhelyére, az ő megőrzése egyrészt tényleg főleg morális kérdés.

Másrészt azonban tudni kell, hogy a „cuki panda”, a csetlő-botló jegesmedve bocs tömegekhez juttatja el a

természetvédelem üzenetét. Nélkülük sok ember egyáltalán nem törődne az élővilággal. Adományok, társadalmi

támogatás és a kormányokra kifejtett nyomás nélkül pedig csupán ölbe tett kézzel nézhetnénk a földi ökoszisztéma

összeomlását.

• Szerző: Bihari Dániel

• Forrás: http://fn.hir24.hu/itthon/2011/12/09/pusztuljanak-a-„cuki”-allatok